Forma-1 / Motorsport

Sordo kezdett a legjobban, de a finnek csatája a svéd rali

""

Rácáfolt a papírformára a Mini pilótája, Dani Sordo, a spanyol kezdte ugyanis a legjobban a Svéd-ralit. Az évad második futamának első, alig két kilométeres gyorsaságiján Sordo bizonyult a leggyorsabbnak, az immár csupán gyári támogatottság mellett működő Mini alakulat versenygépével. Meglepetésre a korábbi győztes finn pilóták az első szakaszon még nem parádézta úgy, ahogy a korábbi években, azért a második helyet mégis egy skandináv ralis, a norvég Mads Ostberg szerezte meg Fiestájával. A harmadik időt Ott Tanak autózta szintén egy Forddal, míg a címvédő és az évadnyitón is nyerő Sebastien Loeb negyedikként zárta az első etapot, igaz még ezen a helyezésen is osztoznia kellett Petter Solberggel, akivel hajszálpontosan ugyanolyan idővel zárt. A hatodik helyen végzett a kétszeres svéd győztes finn pilóta, Hirvonen, míg honfitársa Latvala a hetedik pozíciót bérelte ki a nyitó nap. Igaz utóbbi nyerte meg a WRC történetének első időmérő edzését, mely alapján a kiemelt versenyzők rajthelyet választhattak maguknak.

A Svéd-rali péntek délelőtti szakaszai ezt követően rendkívül változatosan alakultak, a második etapot ugyanis Ostberg nyerte, ezzel átvette a vezetést az összetettben. A finnek ekkor már azért kezdtek magukhoz térni, mivel Latvala és Hirvonan volt a második és harmadik. A fordos és citroënes versenyzőket Petter Solberg, Sordo és Loeb követte.

""

A harmadik gyorsaságin ismét változott a sorrend, ezúttal viszont már Latvala került az élre, Peter Sollberg és Hirvonen előtt. Latvala a negyedik etapon is megtudta őrizne vezető pozícióját, az ötödik szakaszon azonban honfitársa, Hirvonen megverte és ezzel át is vette a vezetést.

A hatvanadik Svéd-ralit így jelenleg Hirvonen vezeti, Latvala és a norvég Ostberg előtt. Loeb a negyedik, Petter Solberg az ötödik, míg a nyitó nap legjobbja, Sordo a hatodik pozíciót vívta ki magának eddig.

""

A futamon persze még jócskán változhat, sőt módosulni is fog az eredmény, még ugyanis hátra van tizenkilenc szakasz. Vélhetően azonban továbbra is finn párharcot fog hozni az évad második megmérettetése.